Ha jogos követelése van, és nem tudja, hogy miként jusson hozzá pénzéhez, akkor ne egyedül próbálkozzon, hanem olyan szakembert keressen, aki járatos a követeléskezelés és adósságbehajtás területén!
Rengeteg vállalkozás azért kerül nehéz anyagi helyzetbe, vagy megy tönkre, mert jogos követeléseit nem tudja időben érvényesíteni. Sajnos az is gyakran előfordul, hogy soha nem jut pénzéhez. Ennek lehet az oka az, hogy az adós nem tud, de akár az is, hogy tudna, de nem akar fizetni.
Mi nem vitatott követeléseinek képviselete során arra törekszünk, hogy lehető leggyorsabban pénzéhez juttassuk, és a törvényesség keretein belül mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a rosszhiszemű adósnak ne sikerüljön kibújni fennálló fizetési kötelezettsége alól.
Megfelelő jogi és pénzügyi ismeretekkel rendelkezünk ahhoz, hogy képviseljük érdekeit adósával szemben. Elejétől a végéig a törvényes keretek között. Az első lépés természetesen az, hogy levélben hívjuk fel az adós figyelmét tartozására.
Utána telefonon, illetve szükség szerint személyesen is felkeressük.
Amennyiben pedig szükséges, akkor a megfelelő időben és módon a bírósági eljárást is megindítjuk.
Megbízónk természetesen folyamatosan, a behajtási eljárás első pillanatától az utolsóig pontos információkat kap tőlünk.
Ráadásul ügyintézésünk bármikor nyomon követhető, akár elektronikus úton is!
Jogos követelése van?
Nem tud hozzájutni pénzéhez?
Nem ismeri jogi lehetőségeit?
Tapasztalt szakember segítségére van szüksége?
Velünk hozzájuthat pénzéhez!
Követeléskezelését és adósságbehajtását átvállaljuk
Megszabadítjuk a fárasztó ügyintézéstől
Hatékonyan és a törvényes keretek között képviseljük érdekeit







